
Az autóban síri csöndben ültünk mindketten,mikor ő megszólalt.
-El sem tudom hinni,hogy ilyet csináltál.
-De hát te vagy a szörnyeteg-vágta a fejéhez a lánya.
-Persze,te így gondolod-és apja már üvöltött.
Ezután senki sem szólalt meg hazáig.Akkor a lány fölment szobájába,nagy ajtócsapással bezárta maga mögött az ajtót,és egész este sírt. Anyátokat. Igazságtalan élet. Baszódna meg mindenki. Főlleg az apám.Ekkor egy társa mászott be az ablakon.
-Héé Fred, hogy kerülsz ide?-kérdezte meglepetten.
-Szia, mondták a lányok,hogy láttak téged hazajönni.Apád nem volt valami jól. Már megint mit csináltál butuskám?
-Te csak ne hívj butuskának!-egy re idegesebb lett Alíz. Igen egyszer megtörtént.És akkor, ő tudta, hogy csak kihasználom. Ő tudta, hogy nem is szeretem, ő csakis engem akart, és akkor meg is kapott. Ennyi.
-OKÉ-mondta édesen Fred-na de gyere,segítek lemászni.
-Miért hovamegyünk??
-Majd meglátod, vagy talán nem bízol bennem?
Nem. Rohadtul nem bízom benne. Tudom, hogy átkúr. De mégis ez az érzés. Egyszer élünk!
Azután a lányt nem találták meg,csak egy hónapra rá. Egy partiházban volt az alaksorban a holtteste, elvileg túladagolás. De ő erre nemlenne képes.



